A Tiszai PET Kupa 10 éve szervez közösségi folyótisztító akciókat, amelyek során a természetvédelem élménnyé, a szemétszedés kalanddá válik. A PET Kupa önkéntesei, közismertebb nevükön a “petkalózok” több mint 800 tonna szennyező anyagot távolítottak el a folyókból és azok árteréből.
Mindezt szabadidejükben, lelkesen, mosolyogva. A petkalózok küldetésüknek tekintik, hogy a hulladékot értékként kezelve megtalálják annak útját vissza az anyagkörforgásba. Ennek érdekében az összegyűjtött hulladékot gondosan szétválogatják, majd saját műhelyükben és partnereik közreműködésével álmodják őket újra. Közel 60 %-a kerül így újrahasznosításra az anyagoknak.
A kezdeményezés mára, önkéntesek százait megmozgató projektté nőtte ki magát. A jó példa ragadós, és, aki belekóstol a petkalóz életbe, az örökre rabul esik. Sokak szerint függőséget okoz, mert az elszántság kreativitással párosul, ami rendkívül inspiráló. Naponta születnek az újabb ötletek csapaton belül is, és állnak az ügy mellé szakemberek, cégek, művészek akik innovatív megoldásokkal segítik a munkát. Az együttműködések pedig fantasztikus eredményeket hoznak!