Üdvözlünk a MAPER, a hazai permakultúra mozgalom honlapján!
A MAPER elődje, a Magyar Permakultúra Szövetség 2006-ban alakult informális civil közösségként.
Leg
fontosabb célunknak akkor azt tűztük ki, hogy összehozzuk a permakultúra iránt érdeklődőket Magyarországon.
2016-ban alakultunk hivatalos egyesületté azzal a céllal, hogy a permakultúrát, annak gyakorlásán túl, aktívan terjesszük is, lehetőséget teremtsünk a megismerésére, megszervezzük a magyarországi oktatást.
Munkacsoportjaink több területen is dolgoznak, foglalkozunk kutatással, tervezéssel, oktatással, társadalmi témákkal, klubot szervezünk, illetve ápoljuk a kapcsolatot más országok permakultúrával foglalkozó szervezeteivel.
Az élelem-önrendelkezés támogatása a Homokhátságon
Ezen az oldalon a következő egy évben olyan blogbejegyzéseket olvashattok, amelyek a Duna-Tisza közi Homokhátságon élők élelem-önrendelkezéssel kapcsolatos tudásait, gyakorlatait, szereplőit, problémáit és azok megoldását támogató kutatásunkhoz kapcsolódnak.
Berkenye PDC
Berkenye PDC részletes infócsomagja
MAPER PDC 2025
Következő PDC oktatásunk
Közösségi permakultúra képzés Budapesten
Közösségi permakultúra, jövőtervezés permakultúrával Érdekel a permakultúra és annak közösségi, társadalmi vetületei (social permaculture)? Kapcsolódnál, beszélgetnél hasonló érdeklődésű emberekkel? Rövid és kompakt módon először csak bepillantanál a témába? Akkor...
A PREPSOIL tudásközpontja: a talajokkal kapcsolatos ismeretek terjesztése Európa-szerte
A PREPSOIL (Preparing for the „Soil Deal for Europe” Mission) projekt a közelmúltban indította el a Knowledge Hubot, egy többnyelvű online könyvtárat, amely a talaj egészségére összpontosító legjobb gyakorlatokat, szakpolitikai összefoglalókat, videóanyagokat, kísérleteket és kiadványokat tartalmaz.
Baji Béla – Szőlő a permakultúrában
A permakultúrás szakirodalomban említés történik a kúszó növényeink termesztéséről úgy, hogy egyszerűen csak élő fákra futtatják őket. Próbálkozásaim során a szőlő, mint gyümölcstermő növény (csemegeszőlő) fákra futtatásának lehetőségeit, permakultúrás rendszerekbe való beillesztésének lehetőségeit vizsgáltam.





