Üdvözlünk a MAPER, a hazai permakultúra mozgalom honlapján!
A MAPER elődje, a Magyar Permakultúra Szövetség 2006-ban alakult informális civil közösségként. Legfontosabb célunknak akkor azt tűztük ki, hogy összehozzuk a permakultúra iránt érdeklődőket Magyarországon.
2016-ban alakultunk hivatalos egyesületté azzal a céllal, hogy a permakultúrát, annak gyakorlásán túl, aktívan terjesszük is, lehetőséget teremtsünk a megismerésére, megszervezzük a magyarországi oktatást.
Munkacsoportjaink több területen is dolgoznak, foglalkozunk kutatással, tervezéssel, oktatással, társadalmi témákkal, klubot szervezünk, illetve ápoljuk a kapcsolatot más országok permakultúrával foglalkozó szervezeteivel.
MAPER PDC 2025
A Magyar Permakultúra Egyesület szervezésében 2025-ben a Berkenye PDC indul.
Részvételi térképezéssel az élelem-önrendelkezés hazai erősítéséért
A részvételi térképezés hatékony eszköze az érdekérvényesítésnek és a mozgalomépítésnek, mivel lehetővé teszi a társadalom szélesebb rétegei számára, hogy térben ábrázolják magukat, és így a kormányzati hatóságok és döntéshozók tudomására hozzák helyi tudásukat és nézőpontjaikat.
ÚJ! – Önellátás gyakorlati képzés indul a MAPER-nél!
Gyere és légy részese az idei évben egy önellátó és profit célú kiskert valamint egy kisgazdaság tevékenységének mind a 4 évszakban! Közös kalandunk során megtanulhatod a saját önellátásod és a saját kisgazdaságod megtervezését, kialakítását és működtetését.
X.MAPER_Részvételi térképezéssel az élelem-önrendelkezésért – előadásanyag
Részletes tanulmányozásra közzétesszük Mihály Melinda előadásanyagát
Regionális Körök
Találjunk a közelünkben hozzánk hasonló permakultúra-gondolkodót, és lépjünk tovább!
Szervezzünk, tervezzünk, alkossunk együtt, hogy mások is kedvet kapjanak!
Kutatócsapatunk élménybeszámolója a MAPER X. Jubileumi Konferenciájáról
Csapatunk több tagja is részt vett a MAPER X. Jubileumi éves konferenciáján, amit Budapesten tartott a szervezet 2025. február 7-én és 8-án. A konferencia minden évben a hazai permakultúra mozgalom, és az ehhez szorosan vagy lazábban kapcsolódó csoportok és hálózatok találkozója
X. MAPER Konferencia – Gyakorlati tudnivalók
Jubileumi Szakmai Konferenciánk részletes programja