Az egyik első dolog, amire nagyon furcsán néztem permakultúrás ismerkedéseim során, az a gyomokhoz való hozzáállás. Élénken élt bennem a gyerekkori többnapos gyomlálások emléke és sok egyetemi tárgy amin, veszélyesség és irtási típusok szerint is osztályoztuk őket. Tehát kialakult bennem a szokványos ellenség szemlélet, mi szerint tűzzel vassal irtani kell a kis – vagy nagy – dögöket. Erre jön a permakultúra és azt állítja, hogy a gyomok csak tünetek és az okot kell megszüntetni, nem a gazt. Sőt esetenként még jó is lehet, ha ott vannak.

De kezdjük az elején: Mi a gyom? Legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy olyan növény, ami rossz helyen van, rossz időben. Tehát a gyom kiléte pusztán a mi meghatározásunk, azaz mi tesszük a növényeket gyommá. De rendszerszemléletben kik is ők, mi a szerepük? Leginkább a szukcesszió folyamatának kezdő láncszemei. Ezt másképpen záródásnak is hívhatjuk. Biztos mindenki látott már, mondjuk 10-15 éve felhagyott területeket, amin elkezdtek megjelenni a bokrok, de sokszor már a fák is. Mint a diákok többsége, a felszín is energiaminimumra törekszik és jelen éghajlatunkon az erdő a legkisebb energiával fenntartható rendszer.

Azonban mint szinte mindennek, az erdőnek is egy folyamatra van szüksége. Először a kis gazok, aztán nagy gazok, bokrok, fák és végül erdő. Ezt nevezzük szukcessziónak. Azonban van az embernek egy olyan gyarló tulajdonsága, miszerint ennie kell és sajnos nem éppen az erdőben is megtermelhető tobozt, makkot és ágat szeretjük rágcsálni, hanem a finom szántóföldi növényeket, ezek termesztéshez pedig az erdő útban van. Saját étkezésünk ügyén, ezt a szukcessziót folyton visszavetjük a létező legkezdetlegesebb állapotba, a puszta talajfelszínbe. De a természet nem dobja be a törölközőt egykönnyen, nem mondja azt a századik szántás után, hogy na jó ti vagytok az erősebbek többet nem akarok záródni. Mindig újabb és újabb módokat mutat meg, amivel gyógyítani tudja az emberek által szakított sebeket.

De mindebből egy gazda mit lát (természetesen tisztelet a kivételnek)? Megint gyomos a tábla, nehéz lesz betakarítani, kevesebb a termés, mert elveszik a fényt, vizet, tápanyagot, allergének, a köztesgazdák néha még mérgezőek is. Nem látja át sokszor a rendszert és a tüneteket akarják csak eltüntetni, ahelyett, hogy a valódi okot szüntetnék meg. És mindez nem szidás vagy beszólás akar lenni. Sok gazdával találkoztam már, aki az életét szentelte a mezőgazdaságnak és teljes szívéből szereti a növényeit. Minden tiszteletem az övék, de nem látták még át ezt a rendszert, nem értik igazán a lényegét. Teljes szívemből remélem, hogy ez a sok fantasztikus ember, egyszer igazán mélyen megérti mindezek fontosságát.

Tény, hogy ennünk kell, ezt nem vitathatja el senki, de mi lenne, ha kicsit okosabban gazdálkodnánk? Odafigyelhetnénk a talajra és folytonos vagdosás helyett tehetnénk inkább sebtapaszokat a felszínre. Belegabalyodhatnánk ebbe az ökológiás dologba, vihetnénk pár fát a szántóföldre, bokrokat, alkalmazhatnánk sok-sok talajtakarást és még megszámlálhatatlan ötlet van, amik sokszor bizonyítottam működnek is.

De ha nincs földje az embernek és nem is akar – megvan a saját dolga -, akkor mit tehet ennek érdekében? Nem szabad legyinteni, hogy ez a termelők feladata, majd ők eldöntik. Olyan teremőket kell keresni, akik már felismerték ezeket az elveket és alkalmazzák is. Egyszer igényel különösebb utánajárást és utána már működik is kis rendszerünk magától. Cserébe mit kapunk? Egészségesebb táplálékot (amik hmmm, de finomak), emberi kapcsolatokat, megnyugvást, hogy teszünk a környezetünkért. És ha még kicsiben nem is érezzük, de a klímaváltozáson is segítünk vele és a legeslegviccesebb az, hogy azáltal, hogy sokszor drágább élelmiszert vásárolunk sokat spórolhatunk, de ez már egy másik egyesület témája, jó utánajárást!