Mi a permakultúra?
„A permakultúra egy fenntartható emberi környezetet teremtő tervezési rendszer” (Bill Mollison, ford. Szentgyörgyi Etelka), melynek etikai alapelve a Föld és az emberek védelme, valamint a javak igazságos elosztása.
A három etikai követelményt
- jól körvonalazott ökológiai elvek és „tervezési segédletek” használatával,
- tudatos tervezéssel és kivitelezéssel,
- folyamatos megfigyeléssel és újratervezéssel
valósítja meg. Így olyan természetszerű élőhelyeket és társadalmi környezeteket hoz létre, amelyek lokális, dinamikus és egymást segítő kapcsolatokon keresztül szerveződnek.
Lássunk egy konkrét példát
A permakultúrát jól illusztrálja Bill Mollison, a permakultúra megálmodójának könyvéből a „Példabeszéd a tyúkról” c. ábrapáros, amely a konvencionális és a permakultúrás tyúktartást hasonlítja össze. Az első képen egy szűk ketrecben ül a felturbózott tojótyúk, előtte a vályú, amibe kapja a tudományosan összeállított takarmánykeverékét, a gyógyszereit, hormonjait. Hátul, alul is vályú, oda pottyan a tojás. Az egész ábra gépeket, szállítójárműveket, épületeket ábrázoló rajzokkal és nyilacskákkal van tele, mutatván, hogy mennyi szállítás, gépesítés, vegyipar stb., stb. kell ahhoz, hogy ennek a tyúknak a szükségleteit biztosítani és „melléktermékeit” (trágya, toll) semlegesíteni tudjuk. És egy nagy kérdőjel: Milyen minőségű a tojás?
A második ábrán a permakultúrás tyúk körül egészen mást látunk. Ő is bent ül egy ládában, mert éppen tojik. Társai kint kapirgálnak egy fás-bokros kertben ahol jól láthatóan minden megvan, ami egy tyúk szemének, csőrének ingere. A bokrokon ízletes bogyók, magvak teremnek, csak össze kell szedniük. Legelnivaló zöld is van bőven. A bokrok alatt vastag lombtakaró, amit érdemes fölkapirgálni egy kis gilisztáért, bogárért. A tojóláda egy kis házban van, amelynek nyitva az ajtaja. Benne ülőrudak, alattuk kényelmes szalmaalom. A tetejéről az esővíz egy hordóba, onnan itatóedénybe folyik. Itt is pottyan a tojás. Csak úgy sugárzik róla, hogy ez bizony „tanyasi”!
A permakultúra története
A permakultúra alapgondolatát az ausztrál Bill Mollison és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot és önmagát is. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza a fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak és a természetből való „házi” energiatermelés különféle módozatainak fontosságát.
Az 1980-as évektől permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek jöttek létre világszerte, vidéken és nagyvárosokban, a legkülönbözőbb természeti körülmények között. Bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a félsivatagtól a folyódeltáig, a trópusoktól a hideg klímázónákig. Alkalmazásával életre lehet kelteni erodált, lepusztított területeket Indiában, oázist lehet varázsolni egy időszaki vízfolyás medréből Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnamban, új életreményt, közösséget és egészséges élelmet lehet teremteni mindannyiunk számára. A permakultúra nemzetközi mozgalommá vált, permakultúra szövetségek, közösségek, ökofalvak, élőfalvak alakultak világszerte, így Magyarországon is.
A permakultúra napjainkban túlmutat az ökológiai rendszerek területalapú tervezésén, sokak számára egyfajta életfilozófiává vált. Az oktatástól a közösségekig, az épített környezettől az egészségig, a gazdaságtól a pénzügyig, az élet bármely területén alkalmazható, holisztikus, regeneratív szemléletet értünk alatta, amelyben ugyanúgy hangsúlyt kapnak az egyént, közösségeket, szervezeteket, településeket vagy vállalatokat érintő szociális alapú tervezések is.
A poszter nagy méretben letölthető innen.
Hogyan valósítható meg a három etikai alapelv?
A Föld (bioszféra) védelme
Ki-ki gondolkodjon el, hogyan tudna életén, gazdálkodásán, fogyasztási szokásain úgy változtatni, hogy élete során közvetve-közvetlenül kevésbé károsítsa a természetet. Hogyan tudja jobbá tenni a környezetében a haszon- és vadon élő lények életét.
Az emberek védelme
Gondolkodjunk el azon is, hogyan tudjuk jobbá, emberibbé tenni a környezetünkben élő emberek életét. Mit tehetünk a helyi és globális társadalmi igazságtalanságok enyhítésére? Támogassuk egymást egy olyan életmódváltásban, amivel nem ártunk magunknak és a világnak. Törekedjünk arra, hogy a traumáinkat feldolgozzuk, az autentikus énünket megtaláljuk. Fejlesszük a kommunikációs készségünket, olyan közösségeket hozzunk létre, amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát és a pihenést.
A javak igazságos elosztása
Egyrészt tudomásul kell vennünk, hogy a Föld javai nem végtelenek és a fogyasztói társadalmak fenntarthatatlanok. Nemet kell mondanunk a bennünk élő szerzési vágynak. Csökkenteni kell fogyasztásunkat, hiszen nem az anyagi javak tesznek boldoggá. Osszuk meg a fölöslegeinket egymással. Ez lehet egy közösségen belüli „csere-bere” kapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, az információ, valamely szakértelem, például: „Én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz számítógépezni”. Ennek az elvnek egyik megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek), magyar megfogalmazásban „szívességbankok”.
Miben különbözik a permakultúra a biogazdálkodástól?
Egy biogazdaságban is kimondva-kimondatlanul létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok termesztett növényeink, szántóföldünk és a természetes fauna tagjai között. Ezt igyekszünk elősegíteni: búvóhelyet készítünk a sünnek, a hasznos rovaroknak; virágokat ültetünk a ragadozó és parazita rovarok számára, hogy a belőlük gyűjthető nektár és virágpor táplálja a zengőlegyeket, fürkészdarazsakat, fátyolkákat.
A permakultúrás gondolkodás annyival több ennél, hogy a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táji és vízrajzi adottságokat) egy egységes ökológiai rendszerré szerkeszti össze, amelyben az előre megtervezett módon létrejövő kapcsolathálózaton keresztül az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek) csökken.
A rendszernek természetesen része az ember is, tehát a permakultúra egyben emberi élőhelyeket is létrehoz. Célja az is, hogy valódi közösségi kapcsolatokat teremtsen emberek, embercsoportok között. A piaci stabilitást nagyban segíti, hogy a helyi értékesítés különféle formái alakulnak ki. Ilyenek a városok és a közelben élő biogazdák között szerveződő zöldségelőfizetéses „dobozrendszer” vagy kosárközösség, a termelők és a fogyasztók szövetkezése, a szívességbank, a helyi „etikus befektetéseket” szolgáló pénzügyi szervezetek stb. Mindezek több helyen megvalósultak már a világban, az élővilág védelmét, szép természetes környezetet, pozitív közösségi kapcsolatokat és a szükségleteket egészséges, változatos módon kielégítő gazdasági termelést hozva létre.
A tápiószelei Noé bárkája kert veteményese (kép forrása: Baji Béla)
A magyarországi permakultúra atyja, Baji Béla így foglalja össze húsz év kísérleteinek tapasztalatát:
„A permakultúrával megismerkedve az ajánlott módszerek természetszerűsége, szellemessége és szépsége annyira megragadott, hogy úgy gondoltam, ha ennek csak a fele is megvalósítható, már érdemes kipróbálni. Éppen húsz éve kísérletezek. Most azt mondom: legalább a fele megvalósítható!”