Tervezés a tájban – szempontok a “tájtudatos” tervezéshez és mozgalmi szerveződéshez
Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy a kert (kiskert, nagyobb kert, zártkert), vagy más társadalmi-ökológiai rendszer, amit tervezek hogyan kapcsolódik a nagyobb, akár táji és egyéb társadalmi léptékekhez. A IX. MAPER konferencia „Tájléptékű tervezés – tervezés a tájban” panelbeszélgetésén felvetett szempontok mentén szeretnénk rendszerezni a permakultúrás és bioregionális tervezés során használt alapvető fogalmakat, annak érdekében, hogy segítsük a “tájtudatos” (Balogh Péter) tervezés megerősödését bármekkora léptékről is legyen szó.
A földrajzi gondolkodás alapvető építőeleme a tér.
- A térről először is a méretei vagy tulajdonságai alapján gondolkodhatunk (abszolút tér). Egy kiskert esetén például hogy mekkora a területe, vagy hány kicsi, közepes és nagyméretű fa, milyen elrendezésben fér el benne.
- A térről való gondolkodás második módja (relatív tér) összehasonlító, nagyobb vagy kisebb-e a kertem, mint másoké.
- Az utolsó az érzelmi dimenzió, amely az emberek által a térhez társított érzelmeket, mint például öröm, unalom, nyugalom, várakozás vagy félelem jelenti (kognitív tér). A kertészkedés terápiás jelentősége széles körben ismert. Mai felgyorsult világunkban sokunkat a kert és a kertben zajló elmélyült tevékenységek megnyugtatnak, feltöltenek. Néhányunkkal talán az is megesett gyerekkorában, hogy a nyári munkák idején unatkozott, nem kötötte le a kötelező kerti munka. Ugyanakkor egy Indiából vagy a Fülöp-szigetekről érkező, kiszolgáltatott, nagy létbizonytalanságban élő, az ipari mezőgazdaságban dolgozó vendégmunkás számára a kert jelentheti akár a félelem terét is.
A kertem állhat az általam lakott település bel- vagy külterületén, amely ezzel egyidejűleg egymásba ágyazódó területi szinteken foglal helyet, egy ország régiójában, megyéjében. A kertem tehát egy térbeli rendszeren belül helyezkedik el, amelyet léptéknek nevezünk. A lépték a tér felosztásának egy módja. A tér felosztása gyakran hierarchikus módon történik, pl. globális léptékbe ágyazódnak a világrégiók, nemzetállamok és a települések. A tájakat méreteik, valamint hasonlóságuk és eltérésük foka alapján alá-fölérendelt rendszerbe (kistájrészlet-kistáj-középtáj-nagytáj-nagytájcsoport) foglalják.
Ennek megfelelően a társadalmi-ökológiai rendszerek permakultúrás tervezésénél is fontos a különböző, gyakran egymásba ágyazódó léptékek figyelembe vétele. A permakultúrás vagy bioregionális tervezés során gyakran vetődik fel, hogy hogyan illeszkedik az adott terv vagy tervezési folyamat a különböző táji léptékekbe. A bioregionális és permakultúrás tervezések egyaránt a vízgyűjtő területekből indulnak ki. A “Tájléptékű tervezés – tervezés a tájban” panelbeszélgetés meghívott beszélgetőpartnerei közül Bruder Mártonék 70 ha-os gazdasága, a Cinege tanya például a Hosszúréti-patak kisvízgyűjtő területén fekszik. Lengyel Zoltánék 100 ha-os gazdasága, a Táncoskert és Balogh Péter 40 ha-os területe a Közép-Tisza-vidéken a Tisza részvízgyűjtőjéhez kapcsolódik, mindkét terület kiválóan alkalmas arra, Lengyel Zoltán szavaival élve “kéri”, hogy legelő legyen.
A felszíni vizek mellett legalább annyira fontosak a talajvizek, amelyek szintje az adott részvízgyűjtővel összhangban változik (Baji Béla). A Duna-Tisza közi Homokhátságon a talajvíz az 1970-es évek óta csökken, átlagosan 1 métert, de a csökkenés helyenként elérheti akár az 5-6 métert is. Permakultúrás tervezőként és kivitelezőként feladatunk a tájak regenerálása és ehhez Tuba Máté, a PatternWise Kft. alapítója és a Kék Tó tervezési projekt menedzsere szerint a fosszilis energiafelhasználáson alapuló gépek a tájak regenerálásának, gyógyításának felgyorsítására is használhatóak.
A helyek központi szerepet játszanak a települések léptékének folyamataiban, és a hely fogalma segít megérteni a földrajzi szemléletű tervezőknek és közösségfejlesztőknek a hely részterületeinek – otthon, közösség, test – jelentését. Hely alatt általában jelentéssel rendelkező teret értünk. A hely azonban sokkal több ennél. A helyek segítenek megérteni az emberek számára, hogy kik is valójában és hogy a világ körülöttük hogyan működik. Hely lehet az otthonunk, a szomszédság, a település és a táj, amiben élünk és egy intézmény, mint pl. egy civil szervezet, ahova tartozónak érezzük magunkat. A régió a helyek csoportosítását jelenti, például bizonyos tulajdonságok (mint a közös nyelv, vallás) mentén; illetve bizonyos funkciók mentén (politikai vagy gazdasági célok). A Duna-Tisza közi Homokhátság például nem illeszthető a megszokott táji kategóriákba, két részvízgyűjtő a Duna és a Tisza határán, vízválasztó funkcióval rendelkezik. Homoktalajai és társadalmi-ökológiai kihívásai okán mégis egy egységként tekinthetünk rá. A Duna-Tisza közi Homokhátság példája is rámutat arra, hogy a régiók meghatározása erősen kontextusfüggő és ennek okán vitatott is lehet (lásd még pl. Kárpát-medence és Pannon-síkság megnevezések terén zajló viták).
Terület alatt olyan földet értünk, amelyet egy adott személyhez, néphez vagy országhoz tartozónak tekintünk. A hatalom, föld és identitás közötti kapcsolatra jó példa, hogy a Magyarország határain belül élők általában magyarnak tekintik magukat (nemzeti identitás). Ez azonban nem mindig ennyire egyszerű. Szubnacionális szinten különböző nemzetiségi és őslakos identitások (pl. magyarok Romániában, számik Svédországban, pastuk Afganisztánban, vidéki őslakos ún. zapatisták Mexikó Chiapas államában) is szerepet játszhatnak, amelyek egy adott terület felett a hatalomgyakorlás jogát az államitól eltérő, az államhatalmat megkérdőjelező módon határozhatják meg. A helyi identitáson alapuló tájhasználat sokszor jobban illeszkedik a táji adottságokhoz. A zapatisták pl. ökológiai minősítésű kávét termesztenek, a számik Európa utolsó nomadizáló népeként réntartással foglalkoznak.
A bioregionális tervezéssel összhangban a tájtervezés célja – Balogh Péter megfogalmazásában – az kell legyen, hogy a mesterséges tájhatárokat a természettel összhangban kijelölt tájhatárokra tegyük.
Ebből kiindulva az állam feladata és felelőssége, hogy olyan szabályozási rendszert alakítson ki, ami ráveszi a gazdát és más tájhasználókat arra, hogy a tájat a funkciója szerint használja. A Közép-Tisza-vidék mai tájhasználatában egyféle tájhasználati mód, a szántó uralkodik. A szántók elterjedése a Duna-Tisza-közi Homokhátságon, de Magyarország egyéb területein is a gabonatermesztés és -export jelentős növelését tette lehetővé. E tájátalakítás nehezen választható el attól, ahogyan Magyarország a globális kereskedelembe integrálódott. Ezzel szemben a Közép-Tisza-vidéken az 1846-os tájhasználati térkép 26 féle tájhasználati módot különböztet meg. A hagyományos, ipari forradalom előtti tájhasználat során az emberek tájhasználata sokkal inkább illeszkedett a táji adottságokhoz.
Balogh Péter egy izgalmas tervezési koncepciót osztott meg a IX. MAPER konferencia résztvevőivel. Ha a nagykörűi víztározóra fókuszálunk, akkor a jelenleg domináns szántóföldi művelés helyett egy sokkal diverzebb, mozaikosabb tájhasználat illeszkedne a táji adottságokhoz és szolgálná a tájat és az abban élőket.
1-2. térkép: A nagykörűi tározó földhasználata és tájgazdálkodás a tározóban (Forrás: Balogh Péter, Tájléptékű tervezés – Tervezés a tájban)
Ahogyan arra a “Tájléptékű tervezés – tervezés a tájban” 
panelbeszélgetés résztvevői is rámutattak, a tájhasználat sokszor nem a táji adottságokhoz illeszkedik. Ennek okán azok a gazdálkodók, akik permakultúrás elvek mentén használják a területüket sok esetben konfliktusba keverednek más helyi gazdákkal. A jelenleg uralkodó produktivista (azaz minél nagyobb, jellemzően exportra kerülő termények mennyiségi termesztését ösztönző) szemlélet sem kedvez a tájhoz illeszkedő gazdálkodásnak. A megoldás a tájhoz illeszkedő (hagyományos, permakultúrás) tájhasználat képviselőinek szerveződésében rejlik. Szilágyi Alfréd szavaival élve a MAPER 5-10 éves feladata kell legyen, hogy ernyőszervezetként segítse a táji léptékű szerveződés folyamatát. A MAPER térkép azzal tudja szolgálni ezt a célt, hogy lehetővé teszi azt, hogy a tájhoz illeszkedő tájhasználat permakultúrás szemléletű képviselői egymásra találjanak. “Ha mindenki látja, hogy ki van a közelében, akkor abból ilyen táji szintű együttműködések is kijöhetnek.” (Szilágyi Alfréd)
A bioregionális tervezés pedig keretet és eszközöket adhat a tájakhoz illeszkedő földhasználat érdekében történő komplex térképezéshez és “tájtudatos” tervezéshez, valamint a helyi identitás erősítésén keresztül a tájakhoz történő (vissza)kapcsolódáshoz, a társadalmi bázis építéséhez és a mozgalmi szerveződéshez.