Összefoglaló: A permakultúrás szakirodalomban említés történik a kúszó növényeink termesztéséről úgy, hogy egyszerűen csak élő fákra futtatják őket. Próbálkozásaim során a szőlő, mint gyümölcstermő növény (csemegeszőlő) fákra futtatásának lehetőségeit, permakultúrás rendszerekbe való beillesztésének lehetőségeit vizsgáltam.
A szőlőt hagyományosan intenzív gondozást, növekedésébe történő gyakori, nagymértékű, szakszerű, beavatkozást igénylő növényt ismerjük. Kérdésem az, hogyan lehet ezt az értékes növényt permakultúra kevés beavatkozást, és munkaerő ráfordítást igénylő szemléletmódjába beleilleszteni. Alapvetően a szőlő gyümölcs (csemegeszőlő) hasznosítása érdekelt.
Kiindulásnak leginkább az un. ernyőművelés látszott. Az 1,6- 1,8 m magas oszlopra felkötözött törzsön tavaszi metszéskor kezdetben 30-40 cm hosszú vesszőket hagytam a kordonkarok kifejlesztésére. Az évek során kiderült, hogy az ilyen hosszú karok lehajlanak a hajtások és a termés súlya alatt, majd az évek során felettük kifejlődő újabb hajtások árnyékában elszáradnak. A társnövényként választott gyümölcsfára magasra felfutott hajtásokról körülményes a termés szüretelése, ugyanakkor a madarak jobban hozzáférnek. Az oszlop csúcsán a hajtások, levelek tömörülnek, a fürtök rothadni kezdenek.
Végül a következő kezelés vált be: Az oszlopot ill. a karókat 1,7m magasra méretezem. Kar nevelésénél legfeljebb 15 cm hosszú évi növekményt hagyok. Az un. váltómetszést alkalmazom. A lelógó hajtásokat csonkázom, amikor 80 centi hosszúak. Kb. 3 hét múlva kitöröm a hónaljhajtásokat. Szükség esetén ismétlem a műveletet. Érés előtt egy-másfél hónappal hajtás, és fürtválogatást végzek, hogy a hajtások, levelek ne tömörüljenek. A kellően szellősre ritkított hajtások között a madarak kevésbé férnek hozzá a terméshez. Az ily módon kezelt fajták közül az Aletta nevű rezisztens fajta látszik a legalkalmasabbnak, mert vesszői, több éves részei szilárdak, termése a legkevésbé rothad, valamint az általam vizsgált rezisztens szőlőfajták közül a második legellenállóbb a peronoszpórával szemben, a Néró után. A fent vázolt módon művelt szőlőtőke társítható gyümölcsfákkal, jól terem azok félárnyékában, egy-két hajtást fölengedhetünk a mellette álló gyümölcsfa koronájába, azonban a következő évi metszéskor feltétlen húzzuk le a fáról, metsszük meg a váltómetszés szabályainak megfelelően, vagyis vágjuk vissza kétrügyre, vagy távolítsuk el teljesen.
Az ernyőművelés tám rendszerét tovább fejlesztettem. Kertünkben oszlop tetejéhez oldalról, vízszintessel mintegy 50-60 fokos szöget bezáróan 5-6 bambusz vesszőt állítottam, amelyeket egymáshoz, és az oszlop csúcsához drótoztam (lásd a mellékelt fotón). Az így kialakított szilárd vázhoz a kb 1 méteres hajtások többségét felkötöztem. Ily módon a ferdén felfelé álló hajtások szellős, kellően ritka ágú „koronát” képeztek.
A madarak kártétele mindig is probléma volt. 2022-ben ezt nagymértékben sikerült mérsékelni a következő módszerekkel:
A madaraknak itatókat helyeztem ki. A hajtásokat, leveleket megritkítottam a fürtök körül. A tőkék nagyobb része sűrű ágú bokroktól, sövényektől kissé távolabb volt ültetve, ezekre nem szálltak madarak. Egy-két tőkét bokrokhoz közeli tőkét rászántunk, hogy a madaraké legyen, amelyekre kevesebb figyelmet fordítottunk. (Egy permakultúrás rendszerben amúgy is sokféle bogyót termő bokrot telepítünk a madarak számára).
Szakmai alapok: A permakultúra szakirodalom nagy jelentőséget tulajdonít a kúszó növényeknek az erdőkertben, (Robert Hart: „forest garden”) és az élelmiszererdőben (Geoff Lawton: „food forest”). Geoff Lawton külön szintnek tekinti a kúszó növények állományát a trópusi esőerdők mintájára ültetett permakultúrás rendszerekben. Bill Mollisonnál is ott látjuk a fákra kúszó növényeket a könyvbeli ábrákon.
Másrészt a szőlész szakmából tudhatjuk, hogy a szőlő nagy hozzáértést, figyelmes gondozást igénylő növény. Sokféle művelési módban termesztik, évszázados hagyományok alapján. Ezek közös vonása, hogy kihajtás előtt az előző évi növekmény túlnyomó részét eltávolítják (metszés) de az ezt követően az erőteljesen növekvő hajtásokhoz is hozzá kell nyúlni (kötözés, csonkázás, hónaljazás, hajtásválogatás). Nagyon lebutítva: a koratavaszi metszéskor minden hajtást két-három rügyre vissza kell vágni majd nyár elején a lehajló hajtásokat valami szilárd ponthoz karó, tám rendszer, huzal) kötözik. Amikor a méteres hosszúságot elérik, a csúcsukat lecsípik majd pár héttel később a levélhónaljakból kitörő hajtásokat kicsípik. Szokás még a hajtásokat megritkítani, a fürtöket takaró leveleket eltávolítani.
A kísérletek leírása: Kb. harminc éve annak, hogy próbálkozom azzal, hogy rezisztens, és direkttermő szőlőfajták hogyan illeszthetők permakultúrás rendszerekbe, leginkább erdőkertbe, gyümölcsösbe. A szőlőt, mint gyümölcstermő növényt tekintettem. A kísérleteket Tápiószelén a Külsőmezőben lévő kísérleti téren, valamint Tápiószele városában található házunk körüli kertben végezem. Főleg a Külsőmező mélyfekvésű terület erős páralecsapódással éjszakánként, amely a gombabetegségeknek kedvez. A kísérletezésbe vont rezisztens fajták: Pölöskei muskotály, Bianca, Néró, Főnix, Aletta, Borostyán, Palatina, Duna gyöngye. Direkttermő: Piros delaváre, Ottelo, Becco, Feri szőlő. Legutóbbit a területen talált hajtásokból neveltem. Egyáltalán nem permetezek. A töveket 1,6-2m akácoszlopok mellé telepítettem ill. két Néró tőkét kb. 3m magas oszlopokra is felvezettem. Utóbbiról a „Sikertelen permakutúrás ötletek”c. fejezetben írok részletesen. Nem volt módom struktúrált kísérletet beállítani. A fajták egy részét a kertemben, más részét a permakultúrás kísérleti területemen, néhányat mindkét területen megfigyeltem az elmúlt 30 év során. Az alábbiakban ennek a rendszertelen útkeresésnek eredményeit ismertetem.
Eredmények: Gombabetegség ellenállóság: A szakirodalom nem említi azt, hogy a peronoszpóra rezisztencia tekintetében jelentős különbség van az „ellenálló” fajták között. A legkevésbé ellenálló rezisztens fajták nem termeszthetők biztonsággal permetezés nélkül a kísérleti területemen. Ezek: Pölöskei muskotály, Dunagyöngye, Piros delaváre, Ottelo. Biztonsággal termeszthető, jobb ellenálló képességű: Néró, Főnix, Becco, Feri szőlő. A házunknál gyenge rezisztenciát mutatott: Palatina, Borostyán. Ugyanitt biztonságosan megtermett: Főnix, Bianca, Néró, Ottelo, Aletta. Megemlítem, hogy a Főnix, és a Becco, és a Feri szőlő gyakorlatilag fertőzésmentes volt. Legutóbbi rossz mellékíze miatt inkább madaraknak való. Viszont az Otteló-t a kísérleti téren a szürkepenész erősen fertőzte.
A tám rendszerrel, fára engedéssel kapcsolatos tapasztalatok: Az első, és legfontosabb: A magasra engedett szőlőt főleg a madarak szüretelik. A házunknál az almafára felküldött Ottelo szőlő szép volt ugyan, de a fürtökhöz szedéskor nehéz volt hozzáférni, alma is potyogott mellé… A hajtásrendszer kezelhetetlenné vált, tavaszi metszéskor nem tudtam leszedni a fáról. Főleg madaraknak szánva az erős növekedésű, teljesen peronoszpóra ellenálló Becco felfuttatható fára, bokorra. A Főnix tőkémnek egyik hajtását felengedtem a mellette lévő meggyfára. Elég szép volt a hajtás, termett is, a meggyfa sem károsodott észrevehetően. Viszont az egy éves vesszőt metszéskor feltétlen leszedem a fáról, és visszametszem két rügyre, vagy levágom.
A permakultúrás szőlő, és az ernyőművelés. Az ernyőművelés talán a leginkább permakultúrásnak tekinthető művelési mód. A szőlőtőkét fölvezetik egy kb. 1,50 m magas oszlopra, ott hagyják elágazni. A hajtások saját súlyuknál fogva lehajlanak, mintegy ernyőt képezve. Az elágazódásnál metszéskor az oldalra hajló vesszőket 30 40 cm hosszan, négy-öt rügyre visszavágtam, arra számítva, hogy ferdén állva az az évi hajtások már messzebb kerülnek az oszloptól, növelve az ernyő átmérőjét. Ehelyett az történt, hogy az immár másodévessé vált részek teljesen lehajoltak a termés, és a hajtások súlya alatt, és az oszlop körüli rész teljesen összetömörödtek a hajtások, és a levélzet. A fürtök levegőtlen környezetbe kerülve érés előtt rothadni kezdtek A következő években az elágazódások fölött új hajtások növekedtek, és azok árnyékában az idősebb részek elszáradtak. Amikor az idősebb részeket leváltottam az újabbakra, a belsőbb részek ismét levegőtlenné váltak, a fürtök ugyanúgy rothadtak. Nem sokat számított az sem, hogy az oszlop tetejénél a vesszőket rövidebbre,10-15centis csonkokra vágtam vissza. A házunknál lévő Aletta tőkén vettem észre, hogy ennek a fajtának merevebbek, erősebbek a vesszői, idősebb részei, ezért alkalmasabb az ernyőművelésre.
2022 nyarán a kísérleti területen csonkáztam a hajtásokat (a csúcsot visszacsíptem), amikor elérték a kb. 1-1,2m hosszúságot, majd pár héttel később a hónaljhajtásokat is leszedtem. Az eredmény meglepő volt: Nem számítottam ekkora javulásra a hajtások elhelyezkedésében. Nem lógtak lefelé olyan mértékben, mint korábban, egészségesebb lett a termés.
A házunknál a tám rendszert kiegészítettem ferdén köréje állogatott, és felül az oszlop csúcsánál
összekötött hosszú bambusz rudakkal, majd a hajtásokat ezekhez kötöztem (lásd 1.kép).
A bogyók érése előtt kb. egy hónappal eltávolítottam néhány hajtást és levelet, oly módon, hogy a madarak ne tudjanak ráállni olyan helyre, ahonnan a fürt a számukra elérhető (lásd 2.kép).
Madárkár elleni védekezés: Miután 2021-ben a szőlőnk javát a madarak takarították be, és pocsékolták le, elhatároztam, hogy ezt 2022-ben nem fogják megtenni. Az egyik az volt, hogy a kertben több helyre madáritatót tettem ki, mert kitaláltam, hogy az éretlen szőlőt azért csipkedik, mert szomjasok. A másik, hogy 2021 őszén észrevettem, az egyik közeli gondozatlan szőlőben a Becco fajta hosszú, lelógó fürtjeit még éréskor sem támadták meg a madarak. Jól látszott, hogy olyan helyeken épek a fürtök, ahol a madaraknak nincs mire ráülni. 2022 július végén nem sajnálva néhány fürtöt, és hajtást, leszedtem azokat, amelyek közeli fürt alatt voltak, valamint az olyan leveleket, amelyek takarták a fürtöket.(lásd 2.kép)
Az eredmény jobb volt, mint amire számítottam. A rothadás kevesebb volt. Ebben is az Aletta volt a legjobb, lehet, hogy alkalmas lesz aggatott szőlőnek. (Spárgára aggatva márciusig eláll) A szőlőtőke környezete is jelentősen befolyásolta a madárkárt. Főleg az olyan tőkéken amelyeknél nem készítettem tám rendszer kiegészítést, hanem csak a súlyuknál fogva lehajló hajtások képezték a lombfelületet. Ezeknél a tőkéknél kevésbé támadták a madarak a termést, ha a tőke egyéb bokroktól, fáktól távol állt. E fák közelében álló két kisebb tőkén tehát meghagytam a madaraknak a termést az amúgy gyorsan előrehaladó madárkár miatt.
