25 egymásról mit sem tudó, a permakultúrát többé-kevésbé ismerő, változni és változtatni akaró felnőtt lépett be a PDC képzés kapuján. Volt némi fogalmunk arról, hogy mit is kapunk majd, hiszen előzetesen megkaptuk a tematikát. Arról azonban álmodni sem mertünk, hogy egy teljesen új szemlélettel és tudással felvértezve, valódi közösségként lépkedünk majd tovább a sorra nyíló kapuk felé.

Amikor elhatároztam, hogy belevágok a permakultúrás képzésbe, csak egy érzés hajtott: valamit tenni akarok, még ha mindezt a (most már túl kicsinek érzett) 2000 nm2-es területemen is teszem. A természet és az élőlények iránti szeretetem és a kertészkedés iránti egyre vadabb rajongásom lökött bele a permakultúra karjaiba, és ezek a karok most már szorosan tartanak a jövőben is, remélem soha el nem eresztenek. A MAPER munkásságát korábbról is ismertem, így nem volt kérdés, hogy melyik PDC képzést választom. Voltak aggályaim, hogy mit is akarok ezzel az egésszel, kisgyerek mellől, munka mellett talán nagy vállalás ennyi időt távol lenni, de végül belevágtam.

Megtartó közeg az első perctől kezdve

Az első hétvége az Agostyáni Ökofaluban ért minket. Nem érkeztünk meg teljesen tudatlanul, hiszen ezt az időpontot megelőzően már találkoztunk az online térben egy megbeszélés-kérdezz, felelek erejéig, de merem állítani, hogy mindenki kicsit feszengve érkezett meg a helyszínre. Az introvertált-extrovertált tengelyen mindenki máshol foglal helyet, és egy idegenekkel teli helyszínen nem mindenki mozog komfortosan. Az agostyáni Természetvédelmi és Humánökológiai Központ remek első helyszín volt a szorongások feloldására: egy masszívan természetközeli, spirituális helyszínre érkeztünk, amit megkoronázott házigazdánk Labanc Györgyi személye. Az első hétvégén megtanultuk az alapokat, ismerkedtünk a permakultúrával és egymással, valamint szó szerint elmélyültünk a talaj adta lehetőségekben. Már az első alkalom után úgy érkeztem haza, hogy ez életem legjobb befektetése volt: jó helyen vagyok, jó emberekkel. Emellett olyan pozitív jövőkép lebegett körül, hogy magam is meglepődtem. Ehhez elég volt mindössze 3 nap.

Magunknak és a jövőnknek is tervezünk

Izgatottan vágtam bele a második hétvégébe, hiszen egy 12 hektáros gazdaságban, a Valaha Tanyán vártak minket. Kulcsár Balázs már a körbevezetésen is több volt, mint motiváló, ráadásul egyik fától a másikig esett az állam, hogy ezt így, ilyen nagyban, ilyen működőképesen is lehet jól csinálni. Megismertük a víz erejét, képletesen és a valóságban is, hiszen igen masszív eső kerekedett, ami segítette a vizes rendszerekben való gondolkodást. Dr. Mag Zsuzsi, a képzésünk szakmai vezetője pedig átadta a tervezési módszerek és eszközök tárházát, ami csodás iránytű volt ahhoz, hogy mindenki belevághasson a saját kertjének megtervezésébe (vagy épp esetemben átalakításába). A képzés harmadik napját Zsuzsinál, a Manna-erdőkertben töltöttük, ami után mindenki garantáltan saját erdőkertet akar majd.

Berobban a közösség ereje

A harmadik hétvégén már barátokként érkeztünk meg Kóspallagra, ahol Szilágyi Alfréd házigazdánk vezetett be minket a zöldségdoboz-rendszerek mikéntjébe, és főképp a közösség erejének lehetőségeibe. Kóspallag ugyanis rengeteg ökokezdeményezéssel mutat példát, amelyről hosszasan értekeztünk együtt, a csapattal és a helyi erőkkel karöltve. Milánkovics Kinga előadása és a vele folytatott beszélgetés pedig olyan társadalmi kérdéseket hozott be a permakultúra szemüvegén keresztül, amit egy kertkedvelő sem gondolt még végig közülünk.

Ezen a ponton már éreztem, hogy egy sokkal komolyabb érzéssel és tudással érek majd haza, mint amit eredetileg gondoltam. A folyamatosan formálódó tudásadagot már átültethettük a gyakorlatba is a minitervezéssel, ezzel is készülhettünk a nagyszékelyi záróhét tervezésére.

Amikor minden megváltozik

Nagyon szeretnék objektíven írni a záróhétről, de nem fog menni. Még másfél héttel az utolsó nap után is csordultig van a szívem.

Nagyszékelyben Kardos Etelka várt minket, aki az előnapok alatt szép lassan ráhangolta a csapatot a hely különleges atmoszférájára. Mind úgy éreztük, itt megállt az idő, és teljesen elveszünk a permakultúra ösvényein, de ez a lehető legfeltöltőbb és legboldogabb eltévedés, amit csak ember kívánhat.

A ráhangolódás után jöhetett A FELADAT, azaz a nagy és komplex tervezés. Azt gondolom az elmúlt hetek tudása átfogó, gyakorlatias és éppen elegendően elméleti volt, mégis mindenki tartott kicsit a tervezéstől. Egészen addig, míg csapatokba rendeződve bele nem vágtunk. Minden csapat kapott egy facilitátort, akik végigkísérte a tervezési folyamatot. Az utolsó napon mutattuk be a terveket, amikorra már gyakorlatilag családként működve olyan komplex és átgondolt terveket mutatott be mindenki, hogy nem győztük vastapsra emelni a tenyerünket.

A zárókörön mindenki elmondhatta a PDC adta élményeket, és ebből szeretnék kiragadni néhány címszót, ami átadja, mit is kap az, aki élete egyik legmeghatározóbb utazására indul:

• közösség,
• tudás,
• reményteli jövő,
• csodálatos emberek,
• természetközeli rendszerek,
• magába szippantó permakultúrás szemlélet.

Mint mondtam, nem tudok elfogulatlanul beszélni az élményekről, hiszen egytől-egyig felkészült és elhivatott oktatóink voltak, akik talaj, víz, ökológia, ökoépítészet, közösség, társadalom, természet témákban adták át tudásukat, nagy adag gyakorlati résszel fűszerezve.

A tudás mellett azonban van egy hasonlóan erős ág, amivel a MAPER PDC büszkélkedhet, ez pedig a közösség ereje. Innen kilépve ugyanis jogosan érzi az ember, hogy nem akar szabadulni ettől a közegtől, még többet akar tudni, tenni és tapasztalni. Legfőképp pedig ezt a pozitív szemléletmódot akarja tovább vinni az élete minden területére, beleértve természetesen a permakultúrás rendszerek tervezését. A MAPER pedig nem engedi el a kezünket, hanem lehetőséget ad arra, hogy tagként a vérkeringésben maradjunk, és közösségként tovább mozgolódjunk. Mi sem jobb példa erre, hogy a nagyszékelyi hét után két nappal már a következő tanulós, közösségi elvonulást szervezzük…

Ha változni és változtatni akarsz

Nem könnyű megtalálni az utat azoknak, akik változtatnának az életvitelükön. Már az ökológiai válságban is túl nagy a zaj, az éghajlatváltozás annyi fronton változtatja meg az életünket, hogy a szorongás mindennapos lesz. Van, amin már nem lehet változtatni, de lehet együtt változni a világgal egy olyan irányba, ami nem csak támogatja az ökoszisztéma rendszereket, nem csak lehetőséget ad az egészséges és megbízható élelmiszerre, hanem egy megtartó és pozitív közösség részévé tesz.

Magam sem voltam biztos, mi az az út, ami valóban előremutat, amely nem erősíti bennem a félelmet, hanem eloltja azt, és amiben magabiztosan tanulhatok. A PDC ezt az élményt adta, és aki ebbe a körforgásba egyszer bekerül, nem akar szabadulni többé.

Írta Granát-Galló Tímea