MAPER PDC 2020-I/2 június 20. Ildikó beszámolója

Kertész Ildikó tollából olvashatjátok az idei osztott permakultúra tervező képzésünk 2. hosszú hétvégéjének szombati beszámolóját:

Már a vonatról írom e sorokat, de nem mintha a PDC csoporttársaim nem kínáltak volna fel telekocsit, hanem, mert érdekes belemenni a kontrasztba: olyan emberekkel utazni egy vonaton, akiknek valószínűleg nem zsibog a fejük mások érdekes, gyakorlati tapasztalataitól, a sok kicsi-közepes-nagy tudásátadástól, értékes előadásoktól… és ez egy jól eső zsibogás.

E hétvégénk szombat délelőttjén egy olyan valódi ép-ít-ésszel találkozhattunk Vajas Balázs személyében, akinek semmi köze nem volt ehhez a műfajhoz, csak minél ökologikusabb módon szeretett volna otthont teremteni egy adott helyen, adott körülményeket között.

Mit hoz a sors? A szomszéd faluban ott élt Marcus, aki pont a kiszemelt szalmabála építkezés egyik mestere Új-Zélandról és innen kezdődött egy barátság és egy gyönyörű földház építése szalmabálából, annak minden nehézségével és gyönyörűségével, amit az „úttörő” időszakban át kellett élni. Át kellett vinni a szalmabálát a hivatalokon, meg kellett találni a tökéletes összetételű falazó anyagot, amihez akár több napos kísérletezéssel, de sikerült kikavarni és született egy új, élhető otthon és egy új ember, aki kiművelte magát építkezésből a tökélyig. Nos, ezeken a folyamatokon és bonyodalmakon kalauzolt végig minket Balázs az igen interaktív előadásával.

A finom ebéd után jött a gyakorlat, ahol szépen felkentünk egy jó kis agyagos föld víz elegyet faforgáccsal és szalmával egy szalmás, rácsozott felületre, mintha csak a szalmabálánkat vakoltuk volna az első réteggel. Tényleg nem nehéz, igaz, az arányok megtalálása sokszor órákat/napokat is elvehet, de megéri a fáradozást!

Ez a zöldtetős, természetes fénnyel átjárt csodaházikó igen sok örömet hozhatott a benne élőknek, együtt lélegzőknek!

Nos, a PDC oktatók soha nem tétlenkedtek, egy rövid szünet után a Valaha Tanya tulaja, Kulcsár Balázs felcsapott megrendelőnek és arra kérte a csoportot, hogy a területének egy adott részét mérje fel, mert ő egy rekreációs területet szeretne ott kialakítani. Ekkor lépett színre Kispitye Attila és kezdtünk megismerkedni a méretek és mérések varázslatos világával.

Azért varázslatos, mert nem volt egyértelmű, hogy is mérünk távolságot, magasságot a saját testünkkel, meg egyáltalán mit is keresünk mi ott a helyszínen, miért kell kimenni alaposan körülnézni, miket nézünk, mit tekintünk szektornak és mit zónának… hihetetlen, hogy egy majdnem csupasz területen miket fel nem lehet fedezni és milyen jelentősége van az adott objektumoknak vagy hatásoknak a megrendelőnk igényének tisztázásakor!

Hogy még pontosabb tervet tudjunk kirajzolni, a Google Earth jött segítségül, amiben meglepően sok funkciót hasznosíthatunk. Attila és Frédi (Szilágyi Alfréd) egy jó kis gyakorlattal vezette le a napot: kis csapatokban különböző valós eseteket kellett kidolgoznunk, tényleg az életből vették, szóval, egyik bonyolultabb volt a másiknál, s különböző méretekről is szólt.

Az összes beszámoló után mindig megkaptuk ugyanazt a kérdés: „Szép, szép, de mitől is lesz ez a kert permakultúrás?”

Tényleg, mitől? Mondtunk nagyon jó dolgokat, de egyik sem volt pontos válasz és akkor jött az „aha-élmény”: hát a permakultúra etikai pillérjére tudjunk visszacsatolni. Vagyis:

Gondoskodj a Földről!
Gondoskodj az Emberről!
Oszd el igazságosan!

Köszönjük, Ildi, a beszámolót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük